Segits nekunk megtalalni almaink sportedzojet

Segíts nekünk megtalálni álmaink sportedzőjét!

Lakóotthonunk értelmi fogyatékossággal élő fiataljai úgy érzik, hogy itt az ideje a változásnak, s nagyon szeretnének heti 1-1 alkalommal közösen sportolni, mozogni, s nem mellesleg – szórakozni!

Ehhez keressük most azt a személyt, aki szakszerű tudásával, kitartásával és lelkesedésével heti rendszerességgel motiválná csapatunkat!
Az órák alkalmával munkádat szociális szakemberek is segítenék, hogy minden akadály elháruljon a közös szórakozás elől, energiádat és figyelmedet pedig jelképes összeggel, megbeszéltek szerinti óradíjjal honorálnánk.

Helyszín: Budapest
Időpont: heti 1 alkalom

További információ és jelentkezés: levai.eszter@efoesz.hu

Megyei Prima dij BAZm

Megyei Prima díjra jelölték helyi szervezetünket

Szövetségünk megalakulása óta országos szinten igyekszünk segíteni az értelmi fogyatékossággal élő embereket és családjaikat, ezért mindig örülünk, ha helyi szervezeteink munkáját nemcsak mi magunk, hanem mások is elismerik, méltatják. Nagy örömünkre 2015-ben az ÉFOÉSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületét megyei Prima díjra jelölték a magyar oktatás és közművelődés kategóriában.A híres Prima Primissima díj 2005-től egészült ki a területi Prima díjak rendszerével, amelyet az a már régóta meglévő igény hívott elő, hogy az ország egész területén önálló elismerésben részesüljenek azok a vállalkozások, szervezetek és személyek, akik megyei szinten a kultúra, a tudomány, a művészet és sport legjobbjai.
A szavazatok alapján a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, Gergely Pál Péter, a miskolci Egressy Béni Zeneiskola tanára és az ÉFOÉSZ BAZ megyei Érdekvédelmi Egyesülete lett a három megyei Prima-díj jelölt. A VOSZ BAZ megyei Szervezetének Kuratóriuma a hejőkeresztúri Általános Iskolának ítélte oda a megyei PRÍMA díjat, akiknek megyei Egyesületünk munkatársai is gratuláltak.
Az ÉFOÉSZ BAZ megyei Egyesülete Prima díj jelöltként átvehette az elismerő oklevelet, amely kiegészült egy különleges művészi éremmel (a miskolci, híres Mancs mentőkutya bronz domborműve, a miskolci köztéri szobor kicsinyített mása) egy csodálatos orchidea csokorral, s egy 2 személyre szóló wellness-utalvánnyal.
Nagyszerű hír és egyben öröm számunkra, hogy helyi szervezetünk jelöltként indulhatott ezen a megtisztelő díjátadón, s nagyon büszkék vagyunk rá, hogy munkájukat immáron egyre többen ismerik és támogatják.

A legjobb vagyok

A legjobb vagyok! Jelentkezz!

A \”Legjobb vagyok\” Tehetségmentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. jelentkezőket vár az ENTREPRENEURSHIP AS A TOOL FOR INTEGRATION (Vállalkozói készség, mint integrációs eszköz) című projektjébe. A projekt az Európai Unió által Erasmus+ KA2 programban kiírt pályázati támogatással valósul meg, tartama 2 év, Románia, Magyarország, Olaszország és Görögország részvételével.

A projekt célja olyan eszközök és képzési módszertanok kidolgozása, amelyek hozzásegítik önálló vállalkozás indításához azokat a munkanélküli szülőket, akik sérült gyereket nevelnek.

Összesen 21 jelentkezőt várnak, ebből 7 fő a projekt teljes időtartamára szerződik és részt vesz 3 egyhetes külföldi képzésen. A jelentkező profilja: tartósan munkanélküli, fizikailag vagy értelmileg sérült gyereket nevel, beszél angolul, nyitott a vállalkozói készségek elsajátítására, részt vesz a teljes projekt folyamatban és szívesen részt vesz külföldi képzéseken (5 nap).

2015-Dolgoztunk-az-Allianz-rendezvényén-4

Dolgoztunk az Allianz rendezvényén

Október elsején az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Közös jövőnk címmel nagyszabású konferenciát szervezett Budapesten. A közös együttműködésnek köszönhetően Szövetségünk négy érintett fiatalnak tudott így munkalehetőséget biztosítani a rendezvényen, a ruhatárban. Lelkes munkavállalóinkat kolléganőnk, Bojti-Révész Krisztina készítette fel és koordinálta, emellett a helyszínen segítette őket Szivárványország Napközi Otthonunk szakmai vezetője, Balogh Dávid is. Az egész napos munka ugyan nem volt könnyű, ám Kati, Attila, Anna és Ilona nagyszerűen állták a sarat, és kitartottak az utolsó kabátig.

A konferencia nemcsak névlegesen, hanem a megvalósulásában is az egyenlő esélyeket, az inklúziót támogatta. Az ÉFOÉSZ mellett a MEOSZ munkatársai is kint voltak a rendezvényen, ahol hostessként segítették a közös munkát. Az előadások mellett standokkal és kézműves vásárral várták az érdeklődőket, résztvevőket, hiszen a Kockacsoki és az Esőemberekért Egyesület is képviseltette magát a rendezvényen.

Köszönjük a lehetőséget a fiatalok nevében is, reméljük, hogy a jövőben lesz még alkalom hasonló együttműködésre!

jog_kalapacs

A döntés jogerőre emelkedett

Amióta Szövetségünk megalakult, igyekszünk az élet minden területén segíteni és megkönnyíteni az értelmi fogyatékossággal élő emberek életét. Az eltelt 30 év alatt egyik fő feladatunkká vált az érdekvédelem, a jogi tanácsadás és támogatás. Mint az élet minden területén, itt is vannak könnyebb és nehezebb esetek, utóbbiak közé tartozik a rokkantsági járadék megítélése, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok jogszerűsége és jogszerűtlensége. Egyik kedves, down-szindrómával élő fiatal ügyfelünk, Réka és családja lassan 4 éve küzdött azért, hogy megkaphassák a járadékot, azonban a folytonos papírhalmokon, vizsgálatokon, s elutasításokon túl nem jutottak tovább. Még ebben az évben a koloknet.hu egy külön cikkben hívta fel a figyelmet Rékáék kálváriájára, s úgy tűnik – nagyon-nagy örömünkre -, végre beérett a munkánk gyümölcse. Múlthéten kaptuk a hírt, hogy a család több évre visszamenőleg megkapta a járadékot, a döntés jogerőre emelkedett.

Legyen bármennyire is kicsiny csepp a tengerben, úgy érezzük, hogy minden ilyen hír hozzátesz ahhoz, amik vagyunk, akikért vagyunk: hiszen ezekért a pillanatokért érdemes csinálni, csinálni és csinálni, s még akkor is zörgetni azt az ajtót, ha már tucatszor csapták az orrunkra. Egyszer úgyis ki kell nyitniuk.

Az említett cikk: http://www.koloknet.hu/kulonleges-gyerek/munkakeptelen-de-nem-elegge-a-mi-lesz-az-ertelmi-fogyatekossaggal-elo-gyerekekkel-ha-felnonek

efoesz_plakat_bkk

Közösen, egymásért, a közösségi közlekedésért

Az idei Mobilitási Hét alkalmából a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsával (FESZT) közösen hívja fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek közlekedésére. A közösségi közlekedésben sokan sokfélék vagyunk, különböző igényekkel. A BKK és a FESZT megállapodott abban, hogy az új járművek beszerzésekor, a közterületek felújításakor, új mobilapplikációk fejlesztésekor a BKK figyelembe veszi az egyetemes tervezés elveit.

A BKK az alábbi cikkben bemutatott figyelemfelhívó fotóalbumot Szövetségünkkel és az Autisták Országos Szövetségével közösen, együtt készítette >>>

tovabbra is sikeres a KULCSprogram

A változás öröme – továbbra is sikeres a KULCSprogram

Ha valaki hosszú éveket tölt egy kétszáz fős, bentlakásos intézményben, majd lehetősége lesz rá, hogy önállóan, külön lakásban folytassa, akkor az nemcsak változások sorát indítja el az életében, hanem számos kihívás elé is állítja. Így volt ezzel Zoli, Gyuri és Józsi is, akik mindannyian értelmi fogyatékossággal élő felnőttek. Idén lesz négy éve, hogy a lesencetomaji intézetből Szövetségünk KULCSprogramjának segítségével egy tapolcai belvárosi, három szobás lakásba költözhettek. Az abcúg internetes portál nemrégiben riportot készített a fiatalokkal mindennapjaikról, örömeikről és nehézségeikről, s az eltelt évek élményeiről.

A cikk ezen a linken olvasható >>>

fecske_dij- Dios Attila

Egy különleges díj

Szövetségünk június 11-én rendezte meg Szükségletek, szolgáltatások c. konferenciáját a budapesti Benczúr Hotelben, amelyen idén először került átadásra az ÉFOÉSZ által alapított FECSKE-díj. A konferencián mind szakmai, mind pedig laikus szemmel igyekezetünk rávilágítani a támogató szolgáltatások fontos szerepére a fogyatékossággal élő emberek életében. A nagyintézmények megszüntetése, és az ezt kiváltó támogatott lakhatás programja ugyanis csak akkor valósulhat meg, ha a segítő szolgáltatások a mindennapok során elérhetőek, s egyénre szabottak lesznek – az ország minden területén.

Az ÉFOÉSZ FECSKE szolgálata a meglévő támogató szolgáltatások mellett igyekszik még jobban, még inkább a személyes igényeknek megfelelően segíteni az érintett szülőket, családokat. A 2015-ben alapított FECSKE-díjat idén Diós Attila kapta, aki 2008 óta dolgozik az ÉFOÉSZ FECSKE szolgálatnál, s az eltelt évek alatt eddig több mint havi 100 órában, 30 családnak nyújtott segítséget.