Az Európai Bizottság valamint az intézményi ellátásról a közösségi ellátásra való áttéréssel foglalkozó európai szakértői csoport, az EEG „Towards Inclusion” (magyarul: „Úton a befogadás felé”) címen tartott konferenciát január 16-án, Brüsszelben. A konferencia apropója az volt, hogy az Európai Unió 10 éve kezdett egységesen és koordináltan fellépni az intézményi férőhelykiváltás ügyében. Az esemény célja tehát az elmúlt 10 évben elért eredmények értékelése volt. Czakó Tibor beszámolóját olvashatják.
A meghívott szakértők, intézményi ellátásról saját tapasztalattal rendelkező személyek, valamint az Európai Unió munkatársai, illetve magasrangú képviselői a következő kérdésekre kerestek válaszokat: Hogyan járult hozzá az EU az intézményi ellátásról a közösségi ellátásra való áttérés folyamatához? Milyen további lépésekre van szükség a következő 10 évben?
Vladimír Špidla, egykori uniós biztos, 2009-ben készített egy beszámolót, amelyben szakértői csoport volt segítéségre. A „Špidla-jelentés” néven ismertté vált dokumentum az intézményi ellátás problémáit és reformjának lehetőségeit fejtette ki. A munka nagy jelentőséggel bírt, hiszen ennek eredményeként elsőként születtek meg a témában konkrét ajánlások az Unió és a tagállamok számára. Ezzel megalapozták az egységes fellépést, az ehhez szükséges szakpolitikai intézkedéseket, valamint a formálisan is megalakuló szakértői csoport (EEG) létrejöttét.
Vladimír Špidla négy pontban foglalta össze javaslatait, amelyeket az elmúlt 10 évben folyamatosan hangoztatott, de még ma is relevánsak maradtak: 1. Tiszteletben kell tartani a szolgáltatások igénybe vevőinek emberi jogait; 2. Nem szabad több forrást invesztálni az intézményi struktúra fenntartásába; 3. Meg kell akadályozni, hogy újabb emberek kerüljenek intézetekbe; 4. Be kell zárni a jelenleg működő intézményeket és helyettük a helyi közösségekben, személyre szabott támogatást szükséges nyújtani az érintettek számára.
Ioannis Vardakastanis, az Európai Fogyatékosügyi Fórum (angolul: European Disability Forum, röviden: EDF) elnöke elmondta, hogy az intézményi férőhelykiváltás egy rendkívül fontos politikai téma. Az ebben a folyamatban tett lépések jól mutatják, hogyan viszonyulunk a társadalomból kirekesztett állampolgárokhoz. Hozzátette, hogy az elmúlt 10 évben fejlődést tapasztalhattunk meg, hiszen – legalábbis bizonyos országokban – kevesebb ember lakik intézményekben, a meglévő intézmények pedig valamivel jobb életkörülményeket biztosítanak. Viszont korántsem beszélhetünk fejlődésről, ha figyelembe vesszük, hogy az Unió területén jelenleg is egy millió ember lakik intézményekben, ennek a helyzetnek a megváltoztatására pedig sem erős stratégiai döntés, sem végleges határidő nem született az EU részéről.
Jan Šiška és Julie Beadle-Brown az intézményi ellátásról a közösségi ellátásra való áttérés folyamatát tanulmányozták 27 EU tagországban. A kutatásban hat különböző célcsoportot érintő ellátási formákat, azok változásait, illetve a folyamatot befolyásoló szakpolitikai intézkedéseket és terveket vizsgálták. A célcsoportok a következők: (1) felnőtt, fogyatékossággal élő személyek; (2) felnőtt, mentális problémákkal élő személyek; (3) gyermekek (beleértve a fogyatékossággal élő gyermekeket), (4) kísérő nélkül érkező, vagy szüleiktől elválasztott bevándorló gyermekek; (5) hajléktalan személyek; (6) idősek.
A vizsgálat eredményeképpen kirajzolódik, hogy sok országban nagy valószínűséggel nem indulhatott volna el a kiváltás folyamata az uniós források nélkül. Szintén számos ország nem látja előre, hogyan folyatná a reformokat EU-s pénzeszközök nélkül. Több tagországban egy, adott uniós projektként tekintenek az intézményi férőhelykiváltásra, nem pedig átfogó tevékenységként. További nehézség, hogy számos államban a folyamatot leginkább külső elvárások hatására, nem pedig belső motiváció okán végzik.
A kutatás szerint Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol a kapcsolódó szakpolitikák léteznek ugyan, de nem elég határozottak, ugyanis hiányoznak belőlük az egyértelmű célok és ellenőrző mechanizmusok. A vizsgálat szerint Magyarországon az intézményekben élők számát figyelembe véve
- a gyermekek intézményeit tekintve egyáltalán nem történt változás;
- a fogyatékossággal élő gyermekeket érintően kevés változás figyelhető meg;
- a fogyatékossággal élő felnőtteket érintően szintén nem figyelhető meg előrelépés;
- míg a felnőtt, mentális problémákkal élő személyek között egyenesen növekedett az intézményi ellátást igénybe vevők száma az elmúlt években.
Az Európai Bizottság munkatársai, Adriana Sukova és Katarina Ivanković-Knežević arról beszéltek, hogy bár sok országban történt előrelépés a kiváltás ügyében – nagyrészt az EU támogatásával –, még nagyon sok munkára lesz szükség a továbbiakban is, amíg elérjük a kívánt eredményeket. Hozzátették, hogy ehhez az Unió intézményeinek, a tagországoknak, valamint az érintett célcsoportokat képviselő szervezeteknek szorosan együtt kell működniük, hiszen önmagában egyik szereplő sem lesz képes megfelelően végrehajtani ezt a hatalmas feladatot.
Helena Dalli, egyenlőségi portfólióért felelős uniós biztos elmondta, „sajnos sokan még mindig azt gondolják, hogy az intézetek biztonságos helyek. Azt gondolják, hogy ezek megvédik a gyermekeket és a fogyatékossággal élő embereket, különös tekintettel az értelmi fogyatékossággal élő személyekre. De ez egyszerűen nem igaz.”
Dalli a beszédében megerősítette, hogy 2021-től új Európai Fogyatékosságügyi Stratégia lép életbe. Hozzátette, „az uniós pénzalapokon keresztül, a következő programozási időszakban nagyobb esélyünk van biztosítani, hogy minden arra szánt cent az önálló életvitel támogatására menjen el”. A pénzügyi támogatásokat az európai szemeszter ajánlásaihoz fogják kötni. Biztosítani fogják, hogy az uniós források az Európai Unió Alapjogi Chartájával, valamint az ENSZ Egyezménnyel összhangban kerüljenek felhasználásra; illetve, hogy minden tagállamnak legyen stratégiája a társadalmi befogadás erősítésére és a szegénység csökkentésére, amely foglalkozik az önálló életvitelre történő áttéréssel is.
Az előadók között volt Elisabeta Moldovan, az Európai Önérvényesítő Platform (angolul: European Platform of Self-Advocates, röviden: EPSA) egyik vezetője is. Elisabeta élete első 25 évét Románia különböző intézményeiben töltötte. A kiköltözése utáni időszakra visszaemlékezve megerősítette, hogy a társadalomba történő visszailleszkedéshez elengedhetetlenek a személyes kapcsolatok, valamint a közösség támogatása. „Először féltem, nem bíztam a körülöttem lévőkben és nem hittem magamban. Sokat tanultam és fejlődtem a barátaim és mások segítségével, akik hittek bennem és támogattak engem” – mondta.
A hallgatóság soraiból felszólalók közül többen megjegyezték, hogy az Uniónak erőteljesebb fellépést szükséges tanúsítania azokkal az országokkal szemben, akik nem tartják be az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezményét. Az egyezményt az Unió is ratifikálta, így annak betartását nemcsak az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó Bizottságának, hanem az EU-nak is monitoroznia kellene.
Ugyanígy elhangzott, hogy erőteljesebb monitorozásra van szükség az önálló életvitel támogatására és az intézményi férőhelykiváltási programokra költött uniós pénzek esetében is. Számos ország fordít ugyanis még mindig jelentős EU-s forrásokat az intézményi struktúra fenntartására, ahelyett, hogy a helyi közösségekben adnák meg a megfelelő támogatást az érintett személyeknek. Előfordul több tagországban az is, hogy a nemzeti kormányok kiváltás néven új, kisebb lakhatási szolgáltatásokat hoznak ugyan létre, de arra kevés figyelmet fordítanak, hogy ezek a szolgáltatások valóban a társadalomba történő visszailleszkedést és az önálló életvitelt erősítsék.
Az konferenciát szervező szakértői csoport (EEG) az esemény alkalmából nyilatkozatot tett közzé, amelyben – egyebek mellett – a következők biztosítását kérik az Unió illetékeseitől:
- A tagállamok ne költhessenek EU-s forrásokat intézményekre. Ehelyett ezeket család-, és közösségi alapú támogatásokra kell fordítani.
- Az EU-s forrásokat érintő reformok tervezésénél tevékenyen vonják be az érintett célcsoportokat.
- Az intézményi férőhelykiváltás más, kapcsolódó fejlesztésekkel együtt valósuljon meg, például a lakhatás, vagy az oktatás területén.
