Amióta Szövetségünk megalakult, igyekszünk az élet minden területén segíteni és megkönnyíteni az értelmi fogyatékossággal élő emberek életét. Az eltelt 30 év alatt egyik fő feladatunkká vált az érdekvédelem, a jogi tanácsadás és támogatás. Mint az élet minden területén, itt is vannak könnyebb és nehezebb esetek, utóbbiak közé tartozik a rokkantsági járadék megítélése, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok jogszerűsége és jogszerűtlensége. Egyik kedves, down-szindrómával élő fiatal ügyfelünk, Réka és családja lassan 4 éve küzdött azért, hogy megkaphassák a járadékot, azonban a folytonos papírhalmokon, vizsgálatokon, s elutasításokon túl nem jutottak tovább. Még ebben az évben a koloknet.hu egy külön cikkben hívta fel a figyelmet Rékáék kálváriájára, s úgy tűnik – nagyon-nagy örömünkre -, végre beérett a munkánk gyümölcse. Múlthéten kaptuk a hírt, hogy a család több évre visszamenőleg megkapta a járadékot, a döntés jogerőre emelkedett.
Legyen bármennyire is kicsiny csepp a tengerben, úgy érezzük, hogy minden ilyen hír hozzátesz ahhoz, amik vagyunk, akikért vagyunk: hiszen ezekért a pillanatokért érdemes csinálni, csinálni és csinálni, s még akkor is zörgetni azt az ajtót, ha már tucatszor csapták az orrunkra. Egyszer úgyis ki kell nyitniuk.
Az említett cikk: http://www.koloknet.hu/kulonleges-gyerek/munkakeptelen-de-nem-elegge-a-mi-lesz-az-ertelmi-fogyatekossaggal-elo-gyerekekkel-ha-felnonek
