Rita tipikusan az az ember, aki ha kötelező lenne, akkor sem tudna otthon maradni és tétlenkedni. Mindig kell valamit csinálnia – csak akkor érzi jól magát, ha tevékenyen és teljes szívvel-lélekkel élheti a mindennapjait. Az ÉFOÉSZ Szivárványország Napközi Otthonunkban lassan egy éve dolgozik, helyzetét pedig az teszi különlegesség, hogy ő maga is értelmi fogyatékossággal élő fiatal, aki önkéntesként segíti súlyos-halmozottan sérült napköziseink mindennapjait könnyebbé, boldogabbá tenni. Ritával egy napos, nyári délelőtt készítettünk interjút, hogy jobban megismerjük őt.
Mutatkozz be kérlek, s mesélj magadról pár szóban!
Várhelyi Ritának hívnak, és 27 éves vagyok. Szüleimmel élek Budapesten, van két bátyám, akik külön élnek. Bár még nincsenek gyerekek a családnak azon a részén, de szívesen lennék nagynéni. Szeretem a gyerekeket.
Mielőtt ide jöttél a napközibe önkéntesnek, mit csináltál? Dolgoztál valahol máshol?
Nem, sajnos nem. Eddig nem volt egyetlen rendes munkahelyem, de önkénteskedni nagyon szeretek. Egyszer elmehettem a postára dolgozni, borítékokat kellett válogatni és címkézni, de az nem az én világom volt. Nem szeretem a monoton dolgokat. Szeretek emberek között lenni.
Kitől hallottál az ÉFOÉSZ Szivárványország Napköziről?
Anyukámon keresztül, aki egy színházi napon találkozott az ÉFOÉSZ munkatársaival. Ők meséltek neki erről a lehetőségről. Nekem is tetszett, úgyhogy jelentkeztem. Most már lassan egy éve itt vagyok.
Hogy kell elképzelni a munkádat? Heti hányszor jársz ide, s mit is csinálsz pontosan?
Heti kétszer járok a napközibe segíteni, szerdánként és péntekenként, délelőtt. Jönnék többször is, de nagyon sűrű a programom, rengeteg mindent csinálok emellett. Olyan félkilenc körül szoktam érkezni, egyedül közlekedek a városban, és délután 1-ig maradok. Segítek a gyerekek reggeliztetésében, ebédeltetésében. Az egyik kisfiú – Petike – például csak tőlem fogadja el az ételt, velem eszik a legkönnyebben, legszebben.
Akkor elmondhatjuk, hogy szeretsz a napköziben dolgozni?
Igen, nagyon. Szeretem a gyerekeket úgy, ahogy vannak. Megszoktam, hogy ők ilyenek (súlyos-halmozottan sérültek). Szeretek velük lenni, s ők is szeretnek engem. Nem vagyok szigorú velük, hiába rosszalkodnak.
Mit csinálsz még a napközin kívül? Jársz máshova is önkénteskedni?
Hú, nagyon sok mindent csinálok, nehéz is felsorolni. Járok dráma szakkörre a MáSzínházba, tanulok citerázni, vasárnaponként lovagolok. Most volt a Swimathon kezdeményezés is, ahol a Színházunk is indult, azon szurkolóként vettem részt. Ezenkívül hétfőnként egy állatmenhelyen vagyok önkéntes, ahol sokszor fogadnak gyerekcsoportokat,érzékenyítésre. Ott szoktam segíteni, például a lovagoltatásban is.
Melyik hobbidat szereted a legjobban?
Talán a lovaglást. Gyerekként terápiás lovaglásra jártam, de azt unalmasnak tartottam, így megkértem anyát, hogy hadd tanulhassak én is „rendesen” lovagolni. Kétszer már leestem a lóról – egyszer sajnos a gerincem is megsérült – , de mivel szeretem csinálni, ezért nem hagytam abba.
Mi az, amit el szeretnél érni a jövőben? Van valami különleges vágyad?
Nagyon jó lenne, ha fizetésért dolgozhatnék. Szeretek önkénteskedni, de egy rendes állás sok mindenen változtatna. Remélem, hogy a jövőben sikerül találnom valamit, ami illik hozzám és ahol jól érzem magam.
Drukkolunk, hogy így legyen, s köszönjük az interjút! 🙂
